资讯

Felnin közlekedő autóst állítottak meg a rendőrök, a sofőr tudott a dologról, de gondolta, csak pár kilométerre lakik Ez rossz ötlet volt, már csak azért is, mert nem célszerű feltűnősködni, ha az ...
Munkavégzés miatt keddtől éjszakánként forgalomkorlátozásra kell számítani a héten az M0-ás autóúton Pécel térségében – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A szakemberek hézagkiöntési és ...
Felnin gurult a főváros utcáin az autó, a sofőr szerint ez nem okozott problémát - A járőrök elképedtek a jármű láttán.
Felnin közlekedő autóst állítottak meg a rendőrök, a sofőr tudott a dologról, de gondolta, csak pár kilométerre lakik ...
A Margit hídon fogták meg a felnin autózó mercist Nagy fogás akadt a fővárosi rendőrök horgára a II. kerületben: egy ittas férfi autóba pattant, hogy megkeresse a telefonját – így a jogsiját is ...
A rendőrök a II. kerületben egy férfit állítottak meg, aki autójának az egyik kereke már teljesen leszakadt, így felnin gurult, miközben ő ittas állapotban próbált hazafelé vezetni. A férfi elmondta, ...
Ez rossz ötlet volt, már csak azért is, mert nem célszerű feltűnősködni, ha az ember ittasan vezet.
2025. május 13-án, hajnalban figyeltek fel rendőrök a negyvenéves, körözés alatt álló férfi autójára, amin nem volt első rendszám. A rendőrök megkülönböztető jelzést használva többször próbálták ...
Hajmeresztő szabálysértések: csupasz felnin az autópályán, száguldás a piroson át Liner Ma 23:15 Belföld A Budapesti Autósok YouTube-csatornáján közzétett felvételeken egy gyalogosgázolást épphogy ...
A zebrán átkelő gyalogos éppen csak megúszta, hogy elgázolják. A második videó sem kevésbé elképesztő. Egy borzalmas állapotban lévő Opel Astra közlekedett az M3-as autópályán, miközben a bal első ...
Ha felnin van tárolva az abroncs, az a jobbik eset, de én magam nagy gondot fordítok arra, hogy ne legyenek gyötörve az abroncsok átszerelés közben sem. Ehhez persze nem csak gyakorlat kell, hanem ...
Gumicsere: mindig legyen megfelelő abroncs a felnin Sokat autózok, a biztonságot tartom a legfontosabb szempontnak. Nem vagyok hozzáértő, a vitázók csetepatéjával nem azonosulok, inkább teszek azért, ...