资讯
Az esetről korábban a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság adott hírt a honlapján. Közleményük szerint a böhönyei ...
Sulyok Tamás köztársasági elnök minden magyar nevében részvétét nyilvánította ifj. Sebestyén József családjának.
James Gunn régóta kritikusa Donald Trumpnak, akit egy 2017-es bejegyzésében inkompetensnek nevezett, aki „Hitler és Putyin ...
Életét veszítette egy 17 éves fiatal Olaszországban, miután beomlott az a másfél méter mély homokgödör amit a testvéreivel ...
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Regionális ...
Meglepő helyen, Horváth László országgyűlési képviselő, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos egyik Facebook-posztjában tűnt fel Bárány Attila. Horváth László egy rövid ...
Az egytestűeknél is új csúcs született. Pénteken délután az utolsó hajó is célba ért az, a Kaland .... alatt teljesítette a ...
Árokparton fekvő, riadt őzgidát mentettek az Országos Mentőszolgálat munkatársai a hétfői vihar után. Bajtársaik éppen állomáshelyükre tartottak mikor meglátták a sérült kis állatot, akit magukkal ...
A magyar egészségügynek hatalmas eredményei vannak, ezt szeretném hangsúlyosabbá tenni – fogalmazott az Indexnek a Magyar ...
Karrierje első Grand Slam-döntőjébe jutott Amanda Anisimova a wimbledoni teniszbajnokságon, de az elődöntőben mutatott, ...
Szombaton az ausztrálok ellen megkezdi szereplését a szingapúri világbajnokságon a magyar férfi vízilabda-válogatott, melyben ...
Az 1990-es évek rendszerváltása és piacgazdasági átmenete valójában a német, francia, osztrák kiskereskedelmi láncoknak és ...
一些您可能无法访问的结果已被隐去。
显示无法访问的结果