News

Thaddeus Daniel Pierce a napokban született meg az amerikai Ohio államban. Egy olyan embrióból fejlődött ki, amelyet közel 31 ...
A Demokraták „Elég volt Ficóból” című, előrehozott parlamenti választásokat követelő petícióját több mint 200 ezren írták alá ...
Csonka fordulót rendeznek hétvégén a Niké-ligában.
A szóvivő tájékoztatása szerint az autó műszerfalán hirtelen minden figyelmeztető jelzés kigyulladt, és a jármű – amely éppen ...
Minden oka megvan arra az amerikai elnöknek, hogy még jobban berágjon Moszkvára. A korábbi orosz államfő – és miniszterelnök ...
Már februárban napvilágot láttak az első lesifotók Tom Cruise-ról és Ana de Armasról, miután együtt vacsoráztak Londonban.
A különleges egységet is a helyszínre riasztották.Legalább tíz ember életét vesztette, miután lövöldözés volt kedd délelőtt egy iskolában, az ausztriai Grazban. Az áldozatok között diákok is vannak, ...
Hétfőn fokozatosan érkeztek a sárga-kékek a MOL Akadémiára és a Sagax klinikára, tehát arra a két helyre, ahol a belépő teszteket abszolválják. A csoportokra osztott futballisták fiziológiai és ...
Japán az internetsebesség terén és technológiailag generációkkal előzi meg a világ többi részét. – számolt be a Unilad. Míg az Egyesült Államokban az átlagos internetsebesség mindössze 242 ...
A kevert harcművészet szupersztárjából lett filmszínész Randy Couture súlyos égési sérüléseket szenvedett, miután baleset érte autóversenyzés közben. Couture nemrég csatlakozott a SCAG Racing ...
Trent Telenko szakértő, az amerikai védelmi minisztérium korábbi munkatársa is felállított egy értelmezést azzal a 64 kilométeres katonai konvojjal kapcsolatban, ami csaknem egy hete rostokol Kijevtől ...
Egy teherautó belerohant egy gyalogoshídba az ausztriai Linzben, aminek következtében a híd leszakadt. A hatóságok feltételezése szerint a sofőr és utasa a törmelék alá szorult, és súlyos sérüléseket ...